2014. december 26., péntek

Elfogyott, újravenném?

Sok blogon találkoztam már ezzel a post formával, mivel tetszett ezért néhanapján én is írok majd ilyet. Lássuk mik fogytak el mostanában?


1. Schwarzkopf essence ultime crystal shine sampon
A DM kedvencek dobozomban volt ez a sampon. Mivel a samponokkal elég hadilábon állok, mivel nagyon zsírosodik a hajam, másrészt meg korpásodásra hajlamos, ezért félve próbáltam ki. Azt kell mondjam egész jó kis sampon, nem viszket tőle a fejem és érezhetően dúsítja a hajat. Kevés is elég belőle nagyon jól habzik. Összeségében 5/3 az értékelése nálam, de igen azt hiszem újravenném.

2.  Baba tusfürdő családi méret shea vajjal és naracsfavirággal. 
A tusfürdőkben nem vagyok márka hű, szeretek próbálkozni. Szinte mindig családi méretet veszek és figyelek az összetevőkre, mert a lányom is azt használja amit én. Úgyhogy nehéz a választás. Ennek a tusfürdőnek nagyon jó illata van, krémes és jól habzik, úgyhogy 5/4. Talán a hidratálás az egyedüli ami hiányzik belőle. És igen, ha legközelebb ilyen illatra vágyom biztosan újra fogom venni.

3. Vichy Dercos zsíros korpás hajra való sampon
Ez a sampon az első olyan samponom, ami a korpásodást kordában tudja tartani. A krémmánián olvastam, hogy megváltoztatták az összetevőit, úgyhogy remélem ezentúl is jó lesz majd. Mindenesetre, egy kúra után teljesen helyrehozza a fejemet és utána már csak kéthetente egyszer mosok vele hajat így szinten tudom tartani. Az ára elég húzós mert kb. 3800 Ft, de nekem abszolút megéri. 5/5 Teljesen biztos, hogy újra fogom venni.

4. La Roche-Posay micellás víz 
A pixiboxomban volt benne ez a kis minta. Nagyon szerettem egyáltalán nem volt illata, nagyon jól tisztított a sminket is pikk-pakk eltávolította és egyáltalán nem éreztem a bőrömet száraznak a használata után. Nos a teljes kiszerelés 3200 Ft ami 200 ml. Valahogy nem szívesen adok ennyi pénzt egy micellás vízért. De egyébként az értékelése 5/5 És újravenném, de drágállom, úgyhogy szerintem nem fogom.

5. Dove izzadásgátló krém dezodor, gránátalma és citromfű
A DM kedvencek dobozomban rejtőzött ő is. Nem szerettem, sőt egyenesen utáltam, de hősiesen elhasználtam, leginkább itthon. Több fronton vérzett, egyrészt szerintem nincs jó illata, nem tudom mihez hasonlítani, de én nem szeretem. Másrészt használat során sem az igazi, ragadós és nem is gátolja az izzadást. Úgyhogy 5/1, és nem venném újból, semmi pénzért.

6. L'oreal sublime soft micellás víz
Ez is DM Kedvencek dobozkámban rejtőzött. Nem szerettem, nagyon nem elvileg a micellás vizeknek nincs illata, nos ennek van és engem kicsit az állott penészes illatra emlékeztet. A tisztításával egyébként nincs bajom, szépen eltávolít mindent, csak az illatával nem vagyok kibékülve, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen érzékeny. :) 5/3 és nem szeretném újravenni, semmiképpen, inkább áttérek a Garnier-ra, remélem az beválik majd.

2014. december 15., hétfő

Fogkrém tesztek - avagy fogkrémek az egész családnak

Azért írom ezt a posztot, mert most tényleg nemcsak az én véleményem lesz itt, hanem a páromé és a lányomé egyaránt.

1. Signal White for men
Ez a fogkrém egy korábbi DM kedvencek dobozban volt és akkor újdonságnak számított. Használni viszont nemrég kezdte csak a párom (néha én is :))



Impozáns fekete kék csomagolás valamivel nagyobb mint a normál fogkrémek. Szóval ránézésre ötös. Nikotin, kávé és egyéb elszíneződések ellen hatásos, azért for men, mert a férfiak bizonyítottan többet fogyasztanak ebből, a gyártó állítása szerint. Maga fogkrém illatra enyhén mentolos,  kék színű zselé. 

És most a párom véleménye: "Borzasztó, vegyél egy rendes fogkrémet. Olyan érzés mintha fogat se mostam volna, a fehérítést meg egyáltalán nem látom. Nem szeretem és kész. "

Nos, hát ez sajnos nem túl impozáns, én is kipróbáltam és nekem se jött be. Nekem nem elég mentolos és talán a kék színe miatt optikailag egy picit fehérít, de lehet, hogy csak bebeszélem magamnak. Szóval 5/2 

2. Rembrandt toothpaste
Már nagyon régóta keresek egy olyan fogkrémet ami hatásosan fehérít. Sokfajtát kipróbáltam, de igazán jót nem találtam. a hazai kínálatban. Az egyik kedvenc oldalamon a kremmania.hu-n találtam erre a fogkrémre, amiről nemcsak a hazai oldalakon, de a külföldi oldalak blogerei is ódákat zengenek. A baj az, hogy Magyarországon sajnos nem lehet kapni, marad az ebay. Találtam egy tengerentúli eladót aki viszonylag normális áron adja. Így postaköltséggel együtt kb. 3000 Ft-ra jön ki, nem olcsó, de gondoltam egy próbát megér.


Nos amikor megkaptam egy nagyon duci csomagolás fogadott, erre fel voltam készülve, mert az oldalakon is írták, hogy a peroxid miatt felpuffad a csomagolás és tényleg. Elkezdtem használni, nem mondom, hogy csodaszer, de a nálunk kapható "fehérítő" fogkrémekhez képest ez egy szuper termék. Tényleg fehérít, látványosan. Én már a második tubussal használom. Legelőször nagyon érzékenyek lettek tőle a fogaim, de ez kb. egy hét után elmúlt. Nem ez a fő fogkrémem az ára és a peroxid káros hatásai miatt, de heti 2x biztos beiktatom. Aki ki szeretné próbálni, annak ezt az eladót ajánlom.  A pontszáma pedig 5/4


3. Vademecum Junior almás

Legyen itt egy gyerekfogkrém is :) Nos ez egy almás zselés fogkrém. A lányom szerint "csípős". Ő nagyon szereti, én kevésbé. Megmondom őszintén amikor az első tubust vettük, majdnem kidobtam, mert azt hittem romlott. Szerintem baromira nincs jó illata, almásnak almás, de inkább, olyan állott romlott almás. De a későbbiekben rájöttem, hogy alapból ilyen nincs baja a terméknek :) Egyébként nem habzik túl, jól tisztit, a végefelé kicsit nehezen jön ki a tubusból. A pontszáma a lányom miatt 5/3



Remélem tetszett a poszt, kinek mi a kedvence? 


2014. december 12., péntek

THE CHRISTMAS TAG, avagy 13+1 kérdés a karácsonyról

1. Mi a kedvenc karácsonyi filmed?
Nem könnyű a választás, de én szeretem ezt a filmet: A Grincs!



2. Hol töltöd az ünnepeket?
Otthon a családom körében, bár kezdek kacérkodni a gondolattal, hogy egyszer elmegyünk valahová karácsonykor, de az idei még biztos otthon lesz

3. Mi a kedvenc karácsonyi zenéd?
Höhö, hát nehéz a választás, de nekem még mindig ez:


4. Mikor bontod ki a karácsonyi ajándékokat?
Mindig szenteste olyan 5-6 körül.

5. Igazi vagy mű fenyőfád van?
Igazi, szeretem az illatát és nem mondanék le róla holmi műfenyőért :)

6. Kedvenc ünnepi étel?
Szilvával töltött tarja majonézes kukoricával. Imádom.

7. Van valamilyen hagyomány amit minden évben megteszel karácsonykor?
Igazából nincs, egy dolog van, a karácsonyfán egy nagyon-nagyon régi angyalnak, aminek már csak fél szárnya van mindig ott kell lennie.

8. Mi volt a legjobb karácsonyi ajándék amit valaha kaptál?
Hű, nem tudom megmondani. Én mindig örülök mindennek legyen az bármilyen kis apróság, nem tudok kiemelni semmit.

9. Mi volt a legviccesebb karácsonyi ajándék amit valaha kaptál?
Erre viszont tisztán emlékszem, drága jó keresztanyámtól kaptam egy műanyag szamovárt :) Nem igazán tudtam hova tenni :)

10. Légy őszinte: Adni vagy kapni szereted jobban az ajándékokat?
Egyértelműen adni, szeretek örömet okozni és nem szeretem a sablonos ajándékokat próbálok kreatív lenni. Néha összejön, néha nem :)

11. Melyik az a hely ahol álmaid karácsonyát töltenéd?
Hmmm, egyszer kipróbálnám, milyen 35 °C -ban pálmafák alatt koktélt szürcsölgetve karácsonyozni.  
12. Mely típushoz tartozol aki jó előre beszerzi az ajándékokat vagy aki az utolsó pillanatra hagyja?
Előre, én már októberben nagyjából tudom kinek mit és azt be is szerzem.

13. Mi a kedvenc karácsonyi illatod?
Narancsba szoktam szegfűszeget szurkálni, isteni illata van.

+1. Mit szeretsz jobban színes vagy egyszínű karácsonyfát?
Színes és minél színesebb annál jobb. :)


2014. december 9., kedd

Memebox - Luckybox 11 - Unboxing

Nos, mikulás napjára (úgy látszik jó voltam) kaptam egy kis meglepetést. Megérkezett a várva várt memeboxom, név szerint Super Luckybox 11. De még mielőtt belekezdenék a szuper kis csomagocska rejtelmeiben le kell írnom, hogy a Memebox oldalon jelenleg nincsenek új dobozok, eddig nem volt kommunikáció ezzel kapcsolatban ezért mindenki értetlenkedett a facebook oldalukon, de tegnap kiírták, hogy még ebben a hónapban lesznek új dobozok és készülnek a 2015-re is meglepetésekkel.

Ime a dobozka:





 Összesen 6 majdnem teljes kiszerelésű terméket tartalmazz, azért csak majdnem, mert az ampulla ami benne van az csak minta a teljes kiszerelése 12 ampulla lenne. De azt hiszem ettől el tudok tekinteni. Egyébként azt szeretem leginkább a koreai kozmetikumokban, hogy baromi nagy kiszerelésekkel dolgoznak. Mi itthon megszoktuk a 25, max 50g tartalmú krémeket vagy a max. 100 ml-es sampon, tusfürdő, hajápoló stb. Na náluk ez minimum a duplája egy-egy kiszerelés nagyon sokáig elég és ez ár-érték arányban nagyon gazdaságos tud lenni. 

A tájékoztató lapocskát elrontották, mert egy másik termék volt rajta, de e-mailben nagy bocsánatkérések közepette elküldték a jót. Ime a termékek:


1. Too Cool For School - Mcgirly Good Morning Rice Wash       Set 2g X 10ea (6$)

Ez  a termék egy reggeli arclemosó, megjegyezném, hogy nem tudom ki az a mazochista, aki reggel nekiáll kikutyulgatni. :) De lehet, hogy csak én vagyok túl viharvert reggelente.  De térjünk vissza a termékre, a leírás szerint a erjesztett rizs korpa, zabpehely, fekete fa gomba , és Portulaca kivonatot tartalmaz. Ezek az összetevők, gazdagon táplálják és aminosavakkal látják el a reggeli megereszkedett és hidratálatlan bőrt. Mindösszesen 10 mp elég ennek az arclemosónak, hogy feltöltse, formálja és világosítsa az arcbőrt. 600 ml vízben fel kell oldani a tasakban rejlő port és az arcápolás utolsó fázisaként egyenletesen eloszlatni a bőrön és aztán lemosni.



2. Mise En Scene Perfect Repair Treatment Pack 180ml        (16$)

A leírásból annyi derül ki, hogy használjuk hetente nagyon jót tesz a száraz, elvékonyodott hajvégeknek. Hmmm, király és? Mitől több ez mint a többi balzsam, pakolás. Kicsit utánanyomoztam.                                                                                                                                                                                           Ez egy 7 olajat tartalmazó hajápoló pakolás, olyan olajakat, mint: Argan, Kamélia, Marula, Oliva, Jojoba, Kókusz és sárgabarack. Az argán olajat én is szoktam a hajamra használni és nagyon szeretem, ezek közül a marula olaj volt számomra ismeretlen, ez egy afrikai fa fajta, maga az olaj gazdag C vitaminban, E vitaminban, erős antioxidáns hatású. Olajsavat, linolénsavat, palmitinsavat és stearinsavat tartalmaz. Haj esetében a száraz, sérült haj állapotán javít.       Engem ezek az összetevők meggyőztek, egyébként nagyon finom sárgabarack illata van és mint tudjátok imádom a gyümölcsös kencéket :)dhfsdhfk
3. Dr. G Gowoonsesang Bling Bling BB Cream SPF 35 PA++         45ml (24$)

Nos ez egy BB krém, ami azt igéri a leírás szerint, hogy egy vékony selymes réteget képez a bőrön, mely nem sötétedik és folyik szét a nap előrehaladtával. Hialuronsav és rózsa kivonata hidratálja és megfiatalítja a száraz bőrt, zsálya levél kivonata pedig kontrollálja a faggyú kiválasztást így száraz és vegyes bőrtípusra egyaránt használható. Emellett segít megtartani a bőr selymességét. A legfőbb összetevői: Sage Extract, Bisabolo, Panthenol, rózsavíz, citromfű Víz

Szerintem vele jó barátságban leszünk, jelenleg is koreai BB krémet használok és imádom, ezt is kipróbáltam valamivel világosabb mint a mostani, viszont nagyon szépen fed és tényleg szép bababőrt csinál, úgyhogy alkalmakra szerintem ő lesz a nyerő. 


4. Soy BIO+ Fermented Lumpoule 2*5ml

Erre a termékre nagyon kíváncsi vagyok, ugyanis a külföldi bloggerek ódákat zengenek róla, hogy ilyen meg olyan jó. Erjesztett szójabab csírából készül és állítólag nagyon jó a ráncok ellen valamint ragyogóbbá teszi az arcbőrt. A teljes kiszerelés 14 ampullából áll és 171$-ba kerül, a luckyboxban 2 ampulla volt. Aki az összetevőiről olvasna kicsit, az itt megteheti. 



5.TheYeon Jeju Hallabong Energy Mild All-in-one Serum 100 ml - (20$)
6.Revecen Face Control Foundation #002 Violet 17g - (22$)

Erről a két termékről nem írok külön, mert "sajnos" az előző memeboxomban mindkettő benne volt. Bővebben itt olvashattok róluk.


Mi a véleményem a dobozról? Alapvetően tetszik, mondjuk a két utolsó termék helyett nem bántam volna valami mást, de az alapozót elajándékoztam a szérum meg lehet, hogy fel fog tűnni nyereményjátékban :) Még idén jön egy Black Friday-es dobozkám. :)

Nektek mi a véleményetek róla?




2014. december 8., hétfő

3W Clinic Natural Bőrkiegyenlítő Áttetsző Fixáló Púder (3W Clinic Professional)

Jöjjön megint egy kis koreai termék, amit egész egyszerűen imádok. Nemcsak az ára, hanem a hatása miatt is. Elnézést, hogy nem saját képeket teszek be, de az enyém, már nem túl fotogén. :) Ez a kis áttetsző púder ragyogó, selymes és hidratált bőrt eredményez. Ez a  kis tégely 30 g púdert rejt, a csomagolása nem túl szép, ez azért is érdekes, mert a koreaiaktól megszoktuk már az ultracuki dobozkákat, na ez nem az. Egy sima egyszerű piros papírdobozban érkezik és a tégelye is egy sima műanyag kicsit retro dobozka.
Az e-bay-en 2100 Ft-ért lehet kapni, nagyon-nagyon sokáig elég én BB krém fölé szoktam használni a legnagyobb előnye, hogy nem porzik, nem ül be a pórusokba, nincs maszkhatás, hanem egységes szép bőr van. Nekem kombinált bőröm van kb. 4-5 órát bír, anélkül, hogy hozzányúlnék.



A púder háromféle színben kapható No. 10 gyöngyház, No. 21 Light, No. 23 Natural Beige.

Nekem a 23-as van meg, teljesen jól passzol a bőrömhöz. Sokan azt mondják róla, hogy porcelánbaba fejet csinál, szerintem nem, inkább csak kiegyenlíti az arcbőrt anélkül, hogy poros hatása lenne. 

Ha kinyitjuk a dobozt egy szivacsot látunk, alatta egy műanyag apró lyukakkal és alatta a termék. A szivacs részét valaki vagy szereti vagy nem. Én csak azt használom szerintem tökéletesen teszi a dolgát. De persze ecsettel is lehet vele dolgozni.

A másik nagy kedvencem ebben a púderban, hogyha véletlenül ráporolom a fekete ruhámra, akkor sincs para, mert anélkül eltávolítható, hogy nyomot hagyna. 

Úgyhogy aki egy transzparens fixáló púdert keres, annak ez a tökéletes választás. Próbáljátok ki. 

2014. december 3., szerda

Karácsonyi készülődés - avagy hogyan vegyünk ajándékot egy ötévesnek

Én már olyan október környékén elkezdem a karácsonyi készülődést, nálunk a családban az a szokás, hogy a felnőttek max. valami apróságot kapnak, a gyerekek pedig természetesen nagyobb ajándékot.


A gondolat rendben is van a megvalósítás nehezebb. Az első és legfontosabb tevékenységem október környékén a szelektálás és a kérdezgetés. A szelektálás nálunk otthon kezdődik, megnézem a gyerek töménytelen játékkészletét, mi az amit nem használ, nem szeret, kinőtte stb. 

Miután megvan a szelektálás ezek a játékok eladósorba kerülnek, először Facebook kerületi anyukák csoportja - hasznos, mert postaköltség tuti nincs :) Ha ez nem jön össze akkor olx, jófogás, teszvesz kombo következik. Az így kiárult játékok megteremtik az alapját a következő játéktömegnek. Azon felül, hogy én eladom ezeket a játékokat természetesen vásárolok is ezeken az oldalakon. Szuper dolgokat lehet találni negyed áron. 


Igen-igen, ahogy a kép is mutatja, jön a mit vegyek kérdéskör. Persze a gyerek sincs fából és látja a reklámokat a TV-ben és persze van listája, de idén ez momentán 1 babára korlátozódott. Tudni kell rólam, hogy utálok haszontalan játékot venni. Persze ezzel lehet vitatkozni, hogy mi a haszontalan, de mindegy hála istennek a kislányom imád társasozni ezért a fő csapásirány a társasok ebben az évben a baba mellett. Igenám, de milyen nos 6 évig dolgoztam egy olyan játszóházban ahol tele voltunk fejlesztő játékokkal, társasokkal, de azokat javarészét már kivonták a forgalomból (megjegyzem mindig a jó játékokat szüntetik meg), de nem abból a fából faragtak aki feladja, némi kutatómunka után (google, olx, jófogás, teszvesz, facebook :)) megvan a hőn áhított társas is :) Ez:


Úgyhogy ajándékok nagyjából kipipálva. Már csak egy csini ünnepi ruha kéne neki, ami szintén nem egyszerű, de majd megoldom a feladatot. :)

Várom a tippeket a témában. 




2014. december 2., kedd

Egy könnyed vasárnapi menü :)

Egy kedves barátom régóta rágja a fülemet, hogy kajás posztot szeretne. Nos eleget teszek a kérésnek és leírom a vasárnapi menünket.

1. Sütőtökkrémleves bacon chipsszel


Elkészítés, a sütőtököt összevágom és a sütőben kb. 1 órán át sütőm. Amikor már megpuhult egy lábasba kaparom, teszek mellé egy kanál olajat és egy kanál mézet. Egy picit átforgatom az egészet, hogy a méz megkaramelizálja a sütőtököt. Amikor ez megvan elkezdem felönteni húsleves alaplével (forró víz + leveskocka).  Kb. két merőkanállal teszek bele és utána botmixerrel pépesítem az egészet, ezután már csak annyi levet teszek hozzá amennyire sűrűre szeretném. Én szoktam tenni bele egy kis főzőtejszínt is, hogy még krémesebb legyen, ezután teszek bele sót, borsot és szerecsendiót ízlés szerint. Amíg az ízek összerottyannak addig a bacont apró kockákra vágom és jól kisütőm, hogy ropogós legyen. A tálaláskor teszek a levesre belőle. Isteni finom, nálunk pikk-pakk elfogyott.

2. Ropogós csirkecombok, krumplival, paradicsommal és borsóval


A csirkecombokat felteszem leveskockás vízbe főni. A krumplikat meg héjában kezdem el főzni. Amikor mindkettő kész a krumplit megpucolom és sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem úgy, hogy a tepsi aljára kis vajdarabokat vágok. A krumplit pedig karikákra vágom és úgy teszem az aljára. Amikor ez megvan jöhetek rá a csirkecombok. Jól befűszerezem őket (én magyaros fűszerkeveréket használtam de nyugodtan lehet mást is). Az egészet meglocsolom egy kis olívaolajjal és mehet a sütőbe 180 fok, légkeverés 30 perc. Amikor letelt az idő, kiveszem megszórom borsóval és konzerv egész paradicsommal és kb. 1 dl alaplevet öntök alá és ráreszelek egy kis sajtot, mehet vissza a sütőbe és kb. 30 perc múlva kész is. 

3. Kókuszos keksz


Az alaprecept innen van.  
Hozzávalók: 6 dkg kókuszreszelék, 12 dkg liszt, 6 dkg cukor (én eritritet használok helyette, abból kicsit több kell, kb. 8-10 dkg), 6 dkg puha vaj, 1 db tojássárgája, 1 csipet só, 1 tk sütőpor, vanília aroma ízlés szerint.
Minden összegyúrunk, majd folpackba csomagolva betesszük a tésztát a hűtőbe fél, egy órára, de akár többre is. Az eredeti recept szerint ki kell nyújtani, na én az ilyen típusú tésztáknál ebben nem vagyok jó, úgyhogy kis gombóckákat csippentettem a tésztából jó alaposan kinyomkodtam úgy tettem a sütőpapírral kibélelt tepsire. Ha kész mehet a sütőbe 200 °C, hőlégkeverés, 8 perc. Ne ijedjünk meg, ha egy picit puhának érezzük a kekszet amikor kivesszük, amint lehűl pont jó lesz. 

Jó étvágyat mindenkinek! :)